konferenciak

Konferenciák – Szimpóziumok

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy jelenleg nem elérhető konferenciánk.

szolgaltatasok

Szolgáltatások

Hírügynökségi szolgáltatás

A hírügynökségi szolgáltatások terén szerzett több mint tíz éves szakmai tapasztalatunk speciális szaktudással és rugalmas megoldásokkal párosul. Célunk, hogy naprakész, hiteles és első kézből származó információkat tegyünk közzé professzionális színvonalon, ugyanakkor közérthető formában, és ezáltal közelebb hozzuk az aktuális híreket a célközönséghez. Önnek miben segíthetünk?

Rendezvények

Ügynökségünk a rendezvényszervezés területén több évtizedes, sikeres múltra tekint vissza. Cégünk az önök rendelkezésére áll a rendezvények teljes körű lebonyolításában, a tematika összeállításától a kívánt előadók megszerzésén és az esemény komplex megvalósításán át a vizuális és írott dokumentálásig bezárólag. Az általunk kivitelezett állami és üzleti rendezvények, kongresszusok, szakmai előadások, workshopok és tréningek megfelelő referenciaként szolgálnak.

Az OPH kerekasztal-beszélgetések, a szimpóziumok 3-4 vagy akár több fővel megvalósulásra kerülő szakmai diskurzusok, amelyekre eredményes elő- és utókommunikáció, promóció építhető a közösségi média bevonásával is. A szimpóziumok felvehetők közönséggel és anélkül, költséghatékonyak, az output lehet videós felvétel, tv-adás, rádióműsor. A beszélgetést követően workshop fűzhető rá közönséggel. Kisebb helyszínen is megvalósítható vagy akár az OPH exkluzív stúdiójában. A szimpózium egy olyan műfaj, amely bár több ezer éve létezik, a modern promotálás révén lehetőséget ad egy téma több alkalommal történő feldolgozására. Az OPH segít Önnek a koncepció kialakításában, a helyszín biztosításában, előkészítésében, a felvétel zavartalan és professzionális lebonyolításában, valamint a kapcsolódó promócióban. A szimpóziumok további sajátossága, hogy a rendezvény méretéből fakadóan sorozatba fűzhetők. Ha Ön kifejezetten workshopot szeretne, vagyis a közönséggel való tapasztalatcserére, interaktív kommunikációra törekszik, abban is állunk szíves rendelkezésére.

Rádió

A Rádió Orient napi 24 órában hallgatható műsorszolgáltatást biztosít, amelynek keretében hírek, magazin- és portréműsorok, riportok és interjúk, szűkebb szakmai kerekasztal-beszélgetések, zenei blokkok és rövid, exkluzív telefonos interjúk váltják egymást. A Rádió Orient állandó résztvevője a sajtótájékoztatóknak is. A stúdióbeszélgetéseket és a telefonos interjúkat, valamint a sajtótájékoztatók anyagait írott formában is közzétesszük híroldalunkon, illetve tájékoztatást adunk ezekről partnereink és követőink számára heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkben.  Állunk szíves rendelkezésére, amennyiben megjelenési lehetőséget, bemutatkozási felületet keres. A stúdió bérlésére is lehetőség van.

Podcast marketing

A podcast a modern rádiózás megkerülhetetlen eleme. Podcastnak az a hanganyag minősül, amely RSS (Real Simple Syndication) technológiát használ. Miben tudunk segíteni? Az OPH elkészít Önnel adásokat a saját stúdiójában vagy az Ön által megjelölt helyszínen. A hanganyag felkerül egy hosting csatornára, amely generál Önnek egy saját RSS csatornát. Ezt osztjuk meg különféle disztribúciós eszközökön, mint pl. iTunes, Spotify. Minél több eszközön osztjuk meg, Ön annál több csatorna közönségét éri el. A podcast csatornája kaphat egy saját website-ot is, és azt a közösségi médiában is tudjuk promotálni. Önnek így nem egy homogén hallgatói köre lesz, hanem annyi és olyanféle, ahány disztribúciós eszközre feltöltjük az RSS csatornát. Szélesebb körben tudja közvetíteni az üzenetét és nem függ a frekvenciától vagy attól, hogy ki tud épp az Ön website-járól. Tartalomgyártásban csak a fantázia szab határt. Mi abban is segítséget nyújtunk Önnek, hogy konzekvensen és meghatározott rendszerességgel menedzseljük a tartalmat. Legyen saját podcast birodalma!

PR-marketing

Nagy örömmel tölt el minket, hogy ügyfeleink egyedi igényeire épülő, professzionális koncepciók tervezése és kivitelezése révén hozzájárulhatunk a sikereikhez. Hírügynökségi tapasztalatunkon alapuló, széles körű megoldásokat nyújtunk többek között a hírnévmenedzsment, a sajtó- és a közösségimédia-kommunikáció, a tartalommarketing, a válságkommunikáció, a personal branding, a szövegírás, a kampánytervezés és -lebonyolítás terén is.

Közösségi média

Napjainkban megkerülhetetlen a közösségi média csatornák bevonása a marketingkampányokba. A közösségi médiával olyan célcsoportokat érhetünk el, amelyeket esetleg módon nem tudnánk. A Facebook, Instagram, Twitter oldal működtetésében professzionális támogatást nyújt az OPH csapata, hogy Ön biztosan elérje a kampánycéljait. Minden célcsoport más-más kommunikáció kíván meg, mi tartalommenedzsmenttel segítjük Önt annak érdekében, hogy az üzenete célba jusson. Örömmel állunk rendelkezésére akkor is, ha hirdetési kampányban gondolkodik és a költségeinek a legoptimálisabb felhasználása üzleti kritikus. A közösségi média kiválóan alkalmas rendezvények elő- és utópromóciójára is. Sok éves tapasztalattal és számos sikeres projekttel a hátunk mögött a következő megoldásokat kínáljuk Önnek: Facebook és Instagram marketing, hirdetés-menedzsment, elemzések, rendezvénymarketing, toborzásmarketing, tartalomgyártás és -menedzsment, Public Relations, kampányhoz kapcsolódó website fejlesztése, podcast marketing, az OPH saját hirdetési felületei, valamint tanácsadás.

Felnőttképzés

Felnőttképzés nyilvántartási száma: E-001805/2018.
Az OrientPress Hírügynökség D típusú képzési körben felnőttképzési engedéllyel rendelkezik.
Helyszín: OrientPress Hírügynökség, 1011 Budapest, Iskola utca 18.
Képzések megnevezése: Vezetői eszköztár; Konfliktus és stresszkezelő tréning.
A képzésekről információ: uh.ss1695396444erptn1695396444eiro@1695396444abasc1695396444htavr1695396444oh1695396444; Telefon: +36 20 9448 861.

Futó projektek

Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek: ,,Az idősödő társadalmi kihívások kezelése a közigazgatás, védelem ágazatban” c. projekt. 

A GINOP-5.3.5.-18-2018-00057 számú „Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek” című konstrukción belül az idősödő társadalmi kihívások kezelése a közigazgatás, védelem ágazatban projekt kutatása komplex megközelítését adja az életkor előrehaladtának foglalkoztatáspolitikai, munkajogi, társadalombiztosítási jogi kérdéseinek, lehetőséget adva a hazai és nemzetközi trendek, problémák és megoldások vizsgálatára.

TOVÁBB

Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek: ,,Az idősödő társadalmi kihívások kezelése a közigazgatás, védelem ágazatban” c. projekt.

A GINOP-5.3.5.-18-2018-00057 számú „Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek” című konstrukción belül az idősödő társadalmi kihívások kezelése a közigazgatás, védelem ágazatban projekt keretében „A nyugdíjba vonulás tervezésével kapcsolatos komplex tréning és segítségnyújtás” címmel olyan program került a célcsoport részére kialakításra, amely a nyugdíjba vonulással kapcsolatos kérdéseket komplex módon közelíti meg, a döntések meghozatalához kapcsolódó segítségnyújtással és a jogszabályi környezet teljeskörű megismertetésével.

TOVÁBB

12Fable | Fotózás, stúdióbérlés

A professzionális fotók a PR és a marketing elengedhetetlen eszközei, a látványos és emlékezetes kampányok kulcselemei. Legyen szó akár portré-, akár eseményfotózásról, az OrientPress Hírügynökség fotó divíziójának vezetője, Horváth Fanni Mária fotográfus áll szíves ügyfeleink rendelkezésére. A műtermi fotózásokhoz jól felszerelt, igényes stúdiót biztosítunk.

miert-velunk

Miért velünk

Egyedi, rugalmas megoldásokkal állunk ügyfeleink szíves rendelkezésére aszerint, hogy a kívánt célok milyen módon érhetők el a leghatékonyabban.

A folyamatos képzés, az új technológiák, módszerek elsajátítása a mindennapi munkánk szerves részét képezi. Tudjuk, hogy ebben a szakmában különösen igaz: aki lemarad, az kimarad. Erre tekintettel mindig nyitottak vagyunk az innovációra.

Úgy gondoljuk, hogy az igényesség a munkánk valamennyi területén nem csupán érték, hanem alapvető elvárás.

Számos területen rendelkezünk speciális ismeretekkel és komoly tapasztalattal, így komplex megoldásokat tudunk nyújtani ügyfeleink számára.

Kiemelt hangsúlyt fektetünk az ügyfeleinkkel való folyamatos és korrekt kapcsolattartásra, valamint arra, hogy a munkánk számukra is átlátható, nyomon követhető legyen.

ajanlatkero

Ajánlatkérő

Elolvastam és elfogadtam a GDPR Adatvédelmi szabályzatot

 

kapcsolat

Kapcsolat

OrientPress Hírügynökség Kft.
1011 Budapest, Iskola u. 18.
Telefon: 06 1 785 5545
Mobil: 06 20 388 9109
E-mail: uh.ss1695396444erptn1695396444eiro@1695396444abasc1695396444htavr1695396444oh1695396444

Rádió Orient, TV Orient
1011 Budapest, Iskola u. 18.
Telefon: 06 1 789 2437
E-mail: uh.ss1695396444erptn1695396444eiro@1695396444oidut1695396444s1695396444

12FABLE FOTÓZÁS, STÚDIÓBÉRLÉS
1011 Budapest, Iskola u. 18.
Mobil: +36 20 388 9131
E-mail: moc.i1695396444nnafh1695396444tavro1695396444h@oto1695396444f1695396444

OrientPress

Közösségi média